Utolsó helytállás

A királyság peremén, ahol a szél kicsipkéli a sziklákat, és a föld kopár pusztaságnak adja át a helyét, magányos erőd áll. Falai régiek, katonái fáradtak, mégis őrt állnak egy föld fölött, melyet régóta kerülnek, s amelyről alig esik szó. Elfeledett háborúk árnyékában és halványuló eskük között a bástya kitart – várva a napot, amikor a csend megtörik. „Sziklák ormán, hol holt szél jajgat, Erőd kapaszkodik, feledett, lankadt. Kövei sebzettek, zászlói szaggatottak, Őrtorony ez, hol hajnalok nem fakadnak.”